A tavasz csalhatatlan jele, hogy tavaink és egyéb élőhelyeink benépesülnek kétéltűekkel, s megkezdődnek a nagy békakoncertek. Ám amit ma még természetesnek tartunk, lehet, hogy a jövőben egyre kevesebb helyen figyelhetjük majd meg: a kétéltűek ugyanis a gerincesek legveszélyeztetettebb állatcsoportját alkotják.
Hazánkban is mind több kutató fordít figyelmet a békák, varangyok, gőték, szalamandrák védelmére.
Mitől ilyen védtelenek ezek az állatok? „Szárazföldre és vízre is szükségük van életük során: vízben szaporodnak, néhány kivétellel lárváik vízben fejlődnek, és sokan közülük még kifejlett állapotban sem hagyják el e közeget. A különleges életmódjukhoz szükséges élőhelyek csökkenése nagyban veszélyezteti őket” – hívja fel a figyelmet Vörös Judit, a Magyar Természettudományi Múzeum kétéltűekkel és hüllőkkel foglalkozó főmuzeológusa.
„A mezőgazdaságban használt gyom-, gomba- és rovarirtó szerek is súlyos veszélyt jelenthetnek rájuk, mert részben bőrlégzéssel lélegeznek, ezért vékony, vízáteresztő bőrük van, amely rendkívül érzékeny bármilyen változásra” – emlékeztet Farkas Csaba biológiai szakíró. A káros anyagok szinte akadálytalanul juthatnak be a kétéltűek szervezetébe. Ezért szokták őket bioindikátoroknak nevezni:
ha egy vízi élőhelyről eltűnnek a kétéltűek, ott egészen biztosan valami negatív változás történt,
például vegyszer jutott be.
Nem elég mindez a veszedelem, egy évtizede elterjedt egy kétéltűeket károsító, kelet-ázsiai eredetű gombabetegség is, a kitridiomikózis. A Batrachochytrium dendrobatidis gomba az állatok bőrét támadja meg, felborul a víz- és elektrolit-egyensúlyuk, és végül leáll a szívük. A kétéltűek bőre sajnos kiváló táptalajként szolgál a mikroszkopikus gombának: vízben úszó spórái rátapadnak a bőrre, ott kifejlődnek és elszaporodnak. A kutatók egyelőre sok kérdésre nem ismerik a választ e fertőzéssel kapcsolatban. A vizsgálatok azt mutatják, hogy egyes kétéltűek csak hordozók, mások belepusztulnak a kórba, sőt némely populációt az utolsó példányig kiirt.
Magyarországon a gomba egyik legveszélyesebbnek számító variációja van jelen, mégsem okoz tömeges elhullást, pedig máshol a gyengébb változatok is jelentős pusztítást végeznek. De azért vannak intő jelek bőségesen. Egészen 2020-ig nem jegyeztek fel olyan békaállományt hazánkban, amelyről azt tudták volna mondani, hogy a kór alapvetően hozzájárult a létszámcsökkenéséhez. Abban az évben viszont felfedeztek a Mátrában egy olyan sárgahasúunka-állományt, amelynek több egyede is elhullott. Ezeket Vörös Judit és kutatótársai elemezték, szövettani és genetikai vizsgálatokat végeztek rajtuk, és megállapították, hogy a példányok kitridiomikózisban pusztultak el. Azóta
fokozottan figyelik a békaállományokat, főleg a gomba által kifejezetten veszélyeztetett hegyvidéki populációkat.